A Balaton sekély vizében két méteres mélységig bőségesen jut le elegendő fény a vízinövények és algák fotoszintéziséhez. Az üledék felszínén ezért helyenként a környezeti feltételek függvényében gazdag fonalas algagyep, hínármező vagy a kettő elegye képződik, amely egyúttal élőhelye az apró gerinctelen állatoknak (puhatestűek, rákok, rovarok) is.
Az egészen sekély partközeli területeken, a vízen úszó tőkésrécék (Anas platyrhynchos) és bütykös hattyúk (Cygnus olor) nyakukat kinyújtva elérik ezeket a létük alapját képező forrásokat.
Az a partközeli sáv, amely mélyebben van, mint ahová a hattyú nyakát nyújtva leér, a víz alá lebukó, és a mélyebb víz fenekét elérő madarak számára jelent gazdag táplálékforrást. Közülük a legnagyobb számban a szárcsa (Fulica atra) fordul elő. Télen, ameddig be nem fagy a Balaton, helyenként nagy, akár több százas csapatait figyelhetjük meg a vízparton sétálva.
Ez a fekete sereg nem véletlenszerűen jelenik meg egy-egy tóterületen, hanem ott csoportosulnak, ahol bőségesen van táplálékforrás a tófenéken. Tihany-félsziget keleti partján minden télen megfigyelhetők, amelynek az oka, hogy itt méréseink és vizsgálataink szerint a tó fenekét hatalmas fonalas algagyep (Cladophora glomerata) borítja. Ezt illusztrálja az a kép, amelyen gereblyével körülbelül két méteres mélységből emeltük ki a sűrű algaszövedéket, utóbbi a közöttük élő apró gerinctelen állatokkal egyetemben kiváló táplálékot jelent a mindenevő szárcsának.
Képek és szöveg: Vörös Lajos
