Rólunk

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet honlapján. A százéves jubileumára készülő tihanyi székhelyű intézet az ország legnagyobb múltú biológiai kutatóintézete, amely egyszerre kutatóhely és különleges felelősséggel rendelkező intézet, amely a Balaton és élőlényközösségeinek elsődleges őrzője. Fő feladata az édesvizek környezettani kutatása. Hangsúlyosan vizsgáljuk a Balaton és vízgyűjtőjének élővilágát, annak tér és időbeni változásait, életfolyamatait, anyagforgalmi sajátosságait és az ezekre hatással lévő lokális és globális folyamatokat, környezeti tényezőket és emberi hatásokat. Intézetünk Balaton-parti elhelyezkedésével, jól felszerelt és folyamatosan fejlődő laboratóriumi, műszeres infrastruktúrájával, gyűjteményeivel, terepen alkalmazható mérőműszereivel, berendezéseivel regionálisan páratlan vizes élőlényközpontú kutatóhely.

Az intézet a vízi élőhelyek, a biológiai sokféleség és a vízminőség védelmével kapcsolatos hatályos nemzetközi egyezményekkel összefüggő alap- és alkalmazott kutatásokat is végez. Aktívan részt veszünk és nyitottak vagyunk további hazai és nemzetközi tudományos és kutatásfejlesztéssel kapcsolatos együttműködésekre a tudomány és a gazdasági élet szereplőivel.

Részt veszünk a felsőoktatásban és a szakmai utánpótlás nevelésében. Célunk, hogy ismeretterjesztő tevékenységeinkkel az oktatásban, nevelésben résztvevő legfiatalabb generáció tagjait is elérjük. Tevékenységeink révén segítjük az édesvízi és a vizes élőhelyek védelmét, élőviláguk megőrzését, támogatva a fenntartható fejlődés megvalósulását a Kárpát-medencében.

Célunk, hogy gazdasági társaságokkal, oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, hatóságokkal és döntéshozókkal folytatott szakmai alapú együttműködések révén megfigyeléseink, kutatási eredményeink, szakmai ajánlásaink hasznosuljanak és a közjót is szolgálják.

prof. Dr. Vasas Gábor megbízott igazgató

az MTA doktora

A Balaton összehangolt természettudományos tanulmányozását a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-bizottsága indította el 1891-ben. Az ezt követő 29 év során a szaktudósok részletesen leírták a tó geológiai történetét, alapvető fizikai, kémiai és biológiai jellegzetességeit, feltárták a Balaton-környék régészeti múltját és korabeli társadalmi állapotát. Az eredmények A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei című könyvsorozat 32 kötetében jelentek meg magyarul és németül Lóczy Lajos szerkesztésében. Az impozáns sorozat olyan nagy hatással volt az akkori magyar kultúrpolitikára, hogy 1926-ban Bethlen István miniszterelnök támogatásával Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter megalapította az első Magyar Biológiai Kutatóintézetet Tihanyban.

A Lóczy-féle mű világsikere Klebelsberg számára kézenfekvővé tette, hogy az intézetet a Balaton partján kell felépíteni, hogy „a vízi életet a maga pezsgő elevenségében a helyszínen lehessen tanulmányozni”. Így lett a Balaton vízminőség-védelmét és halgazdálkodását szolgáló kutatások fellegvára 1927-es megnyitása óta az Ökológiai Központ (ÖK) Balatoni Limnológiai Intézete (korábban: Magyar Biológiai Kutatóintézet, MTA Biológiai Kutatóintézet, MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet). A Kotsis Iván által neoreneszánsz stílusban tervezett impozáns épületegyüttes és kéthektáros parkja közvetlenül az apátsági hegy lábánál ma már műemléki védelmet élvez.

Az intézet laboratóriumait az Anton Dohrn által 1873-ban létrehozott Nápolyi Zoológiai Állomás mintájára rendezték be, amelyhez jelentős anyagi támogatást nyújtott a magyar állam mellett a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft Berlin-Dahlem és a Rockefeller Alapítvány is. A laboratóriumokat a gáz, vákuum, sűrített levegő és ivóvíz mellett Balaton-vízzel és tengervízzel is ellátták. A Balaton-vizet a tóból pumpálták fel a főépület tetején kialakított hatalmas tartályokba, a tengervizet pedig a Fekete-tengerből uszályon hozták a Dunán és a Sió-csatornán keresztül, és ugyancsak a tetőtérben elhelyezett tartályokban tárolták. Az intézet saját parttal, kikötővel, gyűjtőhajóval, csónakházzal, akváriumszobával és a nagyközönség számára balatoni akváriummal rendelkezett. A főépület mellett lakóépületek és teljes ellátásra berendezett kurzusház is épült, amely ma összkomfortos vendégházként működik.

Az intézet kezdetben az Országos Magyar Gyűjteményegyetem szervezetéhez tartozott, szoros kapcsolatban állt a Nemzeti Múzeummal, és 1952-ben került át a Magyar Tudományos Akadémiához – 2012-ig önálló tudományos kutatóintézetként, majd az Ökológiai Kutatóintézet tagintézeteként. Az intézetben kezdetben két osztály működött – az egyik a Balaton kutatására, a másik általános élettani tanulmányokra.

Az intézet 1945 előtt egészen kis létszámú „állandó személyzettel”, 6–11 tisztviselővel és 4–5 altiszttel működött, ugyanakkor nagyszámú vendégkutatónak biztosított kutatási lehetőséget úgy más hazai, mint számos külföldi kutatóhelyről. A laboratóriumok igen jól felszereltek voltak, így az egész világról vonzották a vendégkutatókat. 1930–1942 között olyan világhírű tudósok is dolgoztak a tihanyi falak között, mint Otto Loewi és Szent-Györgyi Albert. A vendégkutatók és egyetemi gyakornokok fogadása azóta is jellemzője az intézetnek.

A Balaton kutatása mellett a fiziológiai kutatások az idegi vezérlés élettanára irányultak (rákokon, kagylókon, csigákon, ebihalakon és fehér patkányon). Az 1930-as években jeletős örökléstani kutatómunka is zajlott Tihanyban a Drosophilán.

A II. világháború végnapjaiban az intézet a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, így teljes felszerelésével együtt megmenekült a háború pusztításától. 1945 és 1962 között az intézet profilja bakteriológiai, kórélettani és farmakológiai kutatásokkal bővült. Ebben az időszakban dolgozták ki a ponty (Cyprinus carpio) mesterséges szaporításának azóta világszerte alkalmazott módszerét, és ugyanebben az időszakban szabadalmazták a nagyüzemi algatermelését is.

1962-től az intézetben erős összehasonlító neurobiológiai kutatási vonal formálódott az elektrofiziológia, a biokémia és a szövettan példás együttműködésével, és a Balaton-kutatás időszakosan háttérbe szorult. Az 1965-ös és különösen az 1975-ös tömeges balatoni halpusztulás, a nádpusztulás és legfőképpen a Balaton vízminőségének drámai romlása miatt az 1970-es évektől kormányprogramok sora indult a Balaton megmentésére. Mindez arra késztette a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy újra a hidrobiológiát tegye a tihanyi intézet fő profiljává, és ennek hangsúlyozása érdekében 1982-től az intézet nevét is az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetére változtatták. Az intézet kutatói alapozták meg a Balaton eutrofizációja visszafordításának tudományos alapját. Feltárták a nád- és halpusztulások okait, valamint az inváziós fajok betelepülésének és terjedésének dinamikáját, az ellenük való védekezés lehetséges változatait. A kutatók megállapították a tömeges kékalga-produkciók okait, és a terepi megfigyelések, a laboratóriumi kísérletezés és a modellezés hármas egységében kidolgozták a kormányintézkedések tudományos alapjait, valamint rendszeressé tették a balatoni ökológiai monitoringot.

2012. január 1-től 2021. április 1-ig a tihanyi intézet Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet néven, az ökológiai központ székhelyeként és egyben részeként működött intézményes együttműködésben. 

Az intézet, illetve az Ökológiai Kutatóközpont, az MTA intézethálózatának többi tagjához hasonlóan, 2019. augusztus 1-től átkerült az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányítása alá.

2021. április 1-től a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet ismét önálló jogi személyként működik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat-, 2023 szeptemberétől a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tagjaként.