A PNAS rangos amerikai szaklapban jelent meg az a cikk, ami globális léptékben hasonlítja össze a folyók emberi eredetű gyógyszerhatóanyag szennyezettségét. A cikk tarolt a médiában, nemcsak külföldön, de már itthon is sokan foglalkoznak vele. Erről a cikkről beszélgetett Intézetünk első podcastjában Pirger Zsolt, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) Ökofiziológiai és Környezettoxikológiai Kutatócsoportjának vezetője és Kondor Attila, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) projektvezetője, akik hasonló felméréseket végeztek idehaza a Balatonban és a Dunában.
Abban mindkét kutató egyetértett, hogy bár a szerves eredetű nano- és mikroszennyezők témája nem új, mégis rendkívül fontos, továbbá az is, hogy ismét a közvélemény elé került a probléma. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a most megjelent anyagban gyakorlatilag teljesen felrúgják a vízmintavétel már kidolgozott tudományos szabályait, emiatt az eredmények, az abból levont következtetések és a felállított összefüggések finoman szólva is megkérdőjelezhetők. Ezt csak fokozza az is, hogy egyszeri mintavételezés alapján vonták le következtetéseiket a szerzők. A tanulmány országonként teljesen különböző vízfolyásokat hasonlít össze, a bennük talált gyógyszerhatóanyag típusok és koncentrációk jellemzése alapján. Korrekció nélkül összevetik például az Amazonas- medence egy érintetlen patakjának szennyezettségét a Szahara szélén található szennyvíz-elvezető árokkal. A különböző mintavételi helyek szennyezettsége alapján ezután az adott ország fejlettségére következtetnek. Például abból, hogy Bolíviában megmintázták a főváros, La Paz útszéli csatornarendszerét és kis vízfolyásait, arra a következtetésre jutottak, hogy Bolíviában nagyon szennyezettek a folyók, míg egy venezuelai esőerdő kis patakját mintázva úgy találták, hogy ebben az országban semmi gond sincs. Nem vették figyelembe a szezonális vízhozam-változásokat sem, így előfordult, hogy valahol aszályos, máshol csapadékos időszakban vettek vízmintát, ami a keresett hatóanyag koncentrációját értelemszerűen jelentősen befolyásolja. Nem derül ki egyértelműen a kéziratból, hogy milyen szempontok szerint választották ki a vizsgálandó hatóanyagok körét. Ez is fontos kérdés, hiszen országonként változhatnak az engedélyezett anyagok, egy adott gyógyszer hatóanyagtartalma és a lakosságra jellemző gyógyszerfogyasztási szokások is eltérők lehetnek.
A szerzők Magyarországon egy rövid dunai szakaszon vettek mintákat, az ezekben kimutatott hatóanyag koncentrációk nagyjából megegyeznek a CSFK korábbi vizsgálatában mért eredményekkel. A BLKI balatoni vizsgálatai alapján a cikkben leírt leggyakoribb három hatanyagból kettő a Balatonból is kimutatható. A publikációban a humán kockázatokat és az ökológiai kockázatot ugyanakkor összemossák. Ez nem helyes, ugyanis a felszíni vizekben mért gyógyszerhatóanyag koncentrációk jelen tudásunk alapján, rövidtávon humán kockázatot nem jelentenek, míg azok ökológiai hatása már mérhető.
A CSFK futó projektjében a természetben működő adszorbensek modellezésén dolgoznak, eddigi eredményeik bíztatók. A BLKI kutatói, komplex megközelítéssel, vízi modellszervezetek segítségével, egyed szinten a viselkedési mintázatok megváltozásában, az idegrendszeri hálózatok és a neuronok szintjén a sejt-sejt kapcsolatok és a sejtműködések megváltozásában, továbbá molekuláris és gén szinteken is keresik a magyarázatot az emberi eredetű hatóanyagok káros hatásaira az egyébként nem célzott szervezetekben.
A szintetikus gyógyszer-hatóanyagok természetbe kerülése jelenleg a jelentősebb ökológiai problémák közé tartozik világszerte, így mind a kutatások támogatása, mind a közvélemény edukálása fontos feladat.
A témáról szóló podcastunk elérhető a spotify-on, youtube-on, vagy az anchoron is.