Kellemes nyári időben közel 250-en voltak kíváncsiak a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) Nyílt napjára. Az ország legnagyobb múltú biológiai kutatóintézete évente egyszer nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, ilyenkor az intézet kutatócsoportjainak segítségével az édesvizek környezettani kutatásába tekinthetnek be az érdeklődők.
A parkban az intézet kutatócsoportjai mutatták be tevékenységüket. Nagy akváriumokban balatoni halakat lehetett megnézni, egy másik helyszínen a vízi rovarvilágot mutatták be, máshol különféle kagylók, vízinövények voltak láthatók. Neurobiolósok segítségével a Balatonban megtalálható emberi eredetű (mikro)szennyezések (gyógyszeremaradványok, mikroműayagok és UV-szűrő vegyületek) kimutatásának módszereivel lehetett ismerkedni. Az algológusok a Balaton jellemző algáit mutatták meg mikroszkópok alatt az érdeklődőknek. Kiderült, hogy milyen műszerekkel lehet vizsgálni a vízminőséget, hogyan lehet mérni a hangszennyezést és hogyan kell a műholdas adatokkal bánni. Meg lehetett nézni a mezokozmosz rendszert, ahol a sekély tavakban zajló folyamatokat modellezik, és olyan globális folyamatokra is válaszokat keresnek, mint például a klímaváltozás.
Idén először az intézet kultúrtörténetével foglalkozó sétán is részt lehetett venni, és a Balatonnal kapcsolatos kutatásokról több előadás is elhangzott. Szó volt a tavalyi és az idén eddig tapasztalt algahelyzetről, arról, arról, hogyan lehet a környezeti DNS-t felhasználni a kutatásokban, hogy milyen hatással bír az élőhely átalakítás a biológiai sokféleségre és a Balaton és vízgyűjtőjének vidra és vadmacska kutatásáról is.