Bolyais sikereink

Intézetünk két fiatal kutatója is Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kapott. A Magyar Tudományos Akadémia összegzéséből kiderült: idén közel nyolcszázan adtak be érvényes pályázatot, közülük 156 fő részesül támogatásban. A kormány által 1997-ben életre hívott Bolyai János Kutatási Ösztöndíj a fiatal, tehetséges kutatókat támogatja és ösztönzi kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítményre. Célja, hogy a PhD-fokozat megszerzését követően kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson a saját kutatói pálya megkezdéséig. A díjat a Magyar Tudományos Akadémia elnöke alapította kuratórium ítéli oda minden évben, a döntést előkészítő kollégiumok által összeállított rangsorok és az elnyerhető ösztöndíjak száma alapján. Az anyagi segítséget egy, két vagy három évre nyerhetik el a pályázók.

Fodor István

 

Az egyik nyertes kollégánk Fodor István  kutatása a tributiltin - egy felszíni vizekben globálisan előforduló szerves ónvegyület - ökológiai hatását vizsgálja. A kutatás az ökotoxikológiai tanulmányokban széles körben alkalmazott gerinctelen modellállat (nagy mocsári csiga) használatával, multidiszciplináris megközelítést alkalmazva vizsgálja a vegyület hatásait a viselkedési szinttől a génekig. Az eredmények hozzájárulnak a tributiltin által kiváltott endokrin és metabolikus diszrupció folyamatainak pontosabb megértéséhez, valamint a vegyület sokrétű ökológiai hatásának megismeréséhez.

Tapolczai Kálmán

 

Másik nyertesünk Tapolczai Kálmán kutatása sekély tavak üledéklakó és planktonikus algaközösségeit vizsgálja. A kutatás a környezeti DNS és jelleg-alapú vizsgálati módszertant alkalmazza annak vizsgálatára, hogy az emberi tevékenység hogyan hat ezen élőlényközösségek szerkezetére, diverzitására a Balaton és egyéb tavak esetében. Az eredmények hozzájárulnak a sekély tavi ökológiai rendszerek jobb megértéséhez, valamint a különböző társadalmi érdekcsoportok számára is hasznos információkat nyújthatnak.