Rólunk

Vasas Gábor

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet honlapján. A százéves jubileumára készülő tihanyi székhelyű intézet az ország legnagyobb múltú biológiai kutatóintézete, amely egyszerre kutatóhely és különleges felelősséggel rendelkező intézet, amely a Balaton és élőlényközösségeinek elsődleges őrzője. Fő feladata az édesvizek környezettani kutatása. Hangsúlyosan vizsgáljuk a Balaton és vízgyűjtőjének élővilágát, annak tér és időbeni változásait, életfolyamatait, anyagforgalmi sajátosságait és az ezekre hatással lévő lokális és globális folyamatokat, környezeti tényezőket és emberi hatásokat. Intézetünk Balaton-parti elhelyezkedésével, jól felszerelt és folyamatosan fejlődő laboratóriumi, műszeres infrastruktúrájával, gyűjteményeivel, terepen alkalmazható mérőműszereivel, berendezéseivel regionálisan páratlan vizes élőlényközpontú kutatóhely.

Az intézet a vízi élőhelyek, a biológiai sokféleség és a vízminőség védelmével kapcsolatos hatályos nemzetközi egyezményekkel összefüggő alap- és alkalmazott kutatásokat is végez. Aktívan részt veszünk és nyitottak vagyunk további hazai és nemzetközi tudományos és kutatásfejlesztéssel kapcsolatos együttműködésekre a tudomány és a gazdasági élet szereplőivel.

Részt veszünk a felsőoktatásban és a szakmai utánpótlás nevelésében. Célunk, hogy ismeretterjesztő tevékenységeinkkel az oktatásban, nevelésben résztvevő legfiatalabb generáció tagjait is elérjük. Tevékenységeink révén segítjük az édesvízi és a vizes élőhelyek védelmét, élőviláguk megőrzését, támogatva a fenntartható fejlődés megvalósulását a Kárpát-medencében.

Célunk, hogy gazdasági társaságokkal, oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, hatóságokkal és döntéshozókkal folytatott szakmai alapú együttműködések révén megfigyeléseink, kutatási eredményeink, szakmai ajánlásaink hasznosuljanak és a közjót is szolgálják.

prof. Dr. Vasas Gábor megbízott igazgató

az MTA doktora

 

Történetünk

A Balaton összehangolt természettudományos tanulmányozását a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-bizottsága indította el 1891-ben. Az ezt követő 29 év során a szaktudósok részletesen leírták a tó geológiai történetét, alapvető fizikai, kémiai és biológiai jellegzetességeit, feltárták a Balaton-környék régészeti múltját és korabeli társadalmi állapotát. Az eredmények A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei című könyvsorozat 32 kötetében jelentek meg magyarul és németül Lóczy Lajos szerkesztésében. Az impozáns sorozat olyan nagy hatással volt az akkori magyar kultúrpolitikára, hogy 1926-ban Bethlen István miniszterelnök támogatásával Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter megalapította az első Magyar Biológiai Kutatóintézetet Tihanyban.

A Lóczy-féle mű világsikere Klebelsberg számára kézenfekvővé tette, hogy az intézetet a Balaton partján kell felépíteni, hogy „a vízi életet a maga pezsgő elevenségében a helyszínen lehessen tanulmányozni”. Így lett a Balaton vízminőség-védelmét és halgazdálkodását szolgáló kutatások fellegvára 1927-es megnyitása óta az Ökológiai Központ (ÖK) Balatoni Limnológiai Intézete (korábban: Magyar Biológiai Kutatóintézet, MTA Biológiai Kutatóintézet, MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet). A Kotsis Iván által neoreneszánsz stílusban tervezett impozáns épületegyüttes és kéthektáros parkja közvetlenül az apátsági hegy lábánál ma már műemléki védelmet élvez.

Az intézet laboratóriumait az Anton Dohrn által 1873-ban létrehozott Nápolyi Zoológiai Állomás mintájára rendezték be, amelyhez jelentős anyagi támogatást nyújtott a magyar állam mellett a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft Berlin-Dahlem és a Rockefeller Alapítvány is. A laboratóriumokat a gáz, vákuum, sűrített levegő és ivóvíz mellett Balaton-vízzel és tengervízzel is ellátták. A Balaton-vizet a tóból pumpálták fel a főépület tetején kialakított hatalmas tartályokba, a tengervizet pedig a Fekete-tengerből uszályon hozták a Dunán és a Sió-csatornán keresztül, és ugyancsak a tetőtérben elhelyezett tartályokban tárolták. Az intézet saját parttal, kikötővel, gyűjtőhajóval, csónakházzal, akváriumszobával és a nagyközönség számára balatoni akváriummal rendelkezett. A főépület mellett lakóépületek és teljes ellátásra berendezett kurzusház is épült, amely ma összkomfortos vendégházként működik.

Az intézet kezdetben az Országos Magyar Gyűjteményegyetem szervezetéhez tartozott, szoros kapcsolatban állt a Nemzeti Múzeummal, és 1952-ben került át a Magyar Tudományos Akadémiához – 2012-ig önálló tudományos kutatóintézetként, majd az Ökológiai Kutatóintézet tagintézeteként. Az intézetben kezdetben két osztály működött – az egyik a Balaton kutatására, a másik általános élettani tanulmányokra.

Az intézet 1945 előtt egészen kis létszámú „állandó személyzettel”, 6–11 tisztviselővel és 4–5 altiszttel működött, ugyanakkor nagyszámú vendégkutatónak biztosított kutatási lehetőséget úgy más hazai, mint számos külföldi kutatóhelyről. A laboratóriumok igen jól felszereltek voltak, így az egész világról vonzották a vendégkutatókat. 1930–1942 között olyan világhírű tudósok is dolgoztak a tihanyi falak között, mint Otto Loewi és Szent-Györgyi Albert. A vendégkutatók és egyetemi gyakornokok fogadása azóta is jellemzője az intézetnek.

A Balaton kutatása mellett a fiziológiai kutatások az idegi vezérlés élettanára irányultak (rákokon, kagylókon, csigákon, ebihalakon és fehér patkányon). Az 1930-as években jeletős örökléstani kutatómunka is zajlott Tihanyban a Drosophilán.

A II. világháború végnapjaiban az intézet a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, így teljes felszerelésével együtt megmenekült a háború pusztításától. 1945 és 1962 között az intézet profilja bakteriológiai, kórélettani és farmakológiai kutatásokkal bővült. Ebben az időszakban dolgozták ki a ponty (Cyprinus carpio) mesterséges szaporításának azóta világszerte alkalmazott módszerét, és ugyanebben az időszakban szabadalmazták a nagyüzemi algatermelését is.

1962-től az intézetben erős összehasonlító neurobiológiai kutatási vonal formálódott az elektrofiziológia, a biokémia és a szövettan példás együttműködésével, és a Balaton-kutatás időszakosan háttérbe szorult. Az 1965-ös és különösen az 1975-ös tömeges balatoni halpusztulás, a nádpusztulás és legfőképpen a Balaton vízminőségének drámai romlása miatt az 1970-es évektől kormányprogramok sora indult a Balaton megmentésére. Mindez arra késztette a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy újra a hidrobiológiát tegye a tihanyi intézet fő profiljává, és ennek hangsúlyozása érdekében 1982-től az intézet nevét is az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetére változtatták. Az intézet kutatói alapozták meg a Balaton eutrofizációja visszafordításának tudományos alapját. Feltárták a nád- és halpusztulások okait, valamint az inváziós fajok betelepülésének és terjedésének dinamikáját, az ellenük való védekezés lehetséges változatait. A kutatók megállapították a tömeges kékalga-produkciók okait, és a terepi megfigyelések, a laboratóriumi kísérletezés és a modellezés hármas egységében kidolgozták a kormányintézkedések tudományos alapjait, valamint rendszeressé tették a balatoni ökológiai monitoringot.

2012. január 1-től 2021. április 1-ig a tihanyi intézet Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet néven, az ökológiai központ székhelyeként és egyben részeként működött intézményes együttműködésben. 

Az intézet, illetve az Ökológiai Kutatóközpont, az MTA intézethálózatának többi tagjához hasonlóan, 2019. augusztus 1-től átkerült az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányítása alá.

2021. április 1-től a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet ismét önálló jogi személyként működik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat-, 2023 szeptemberétől a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tagjaként.

Csoportfogadás

      Megújuló csoportfogadási rend a BLKI-ban:

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézete a fontos feladatának tekinti az ismeretterjesztést, illetve a közvélemény korrekt tájékoztatását. Szívesen fogadjuk a Balaton és a kutatóintézetünkben folyó munka iránt érdeklődő csoportok jelentkezését. 2024 június elejétől megújult programkínálattal várjuk önöket. Az érdeklődők az alábbiakban felsorolt öt programcsomag közül választhatnak:

Választható csomagok

NoCsomag:A csomag tartalma:idő-tartam:Ár*:
30 főig:30 fő fölött
1.SétálóAz intézet és az itt folyó munkák bemutatása a parkban lévő tablók segítségével, a bemutatótér megtekintése, egy nem kutató kísérővel1 óra40 000 Huf +ÁFA 

40 000Huf+ÁFA,

+2000Huf +ÁFA/extra fő

2.ElőadásAz intézet és az itt folyó munkák bemutatása a parkban lévő tablók segítségével, a bemutatótér megtekintése.  Egy 20-25perces előadás az előadótérben előzetesen egyeztetett témában.
(pl: algák, makrogerinctelenek, halak, madarak, a Balaton környezeti állapota, szennyezések a balatoni vízgyűjtőn, toxikológiai/idegélettani témák)
1.5-2 óra80 000 Huf +ÁFA 

80 000Huf+ÁFA,

+4000Huf +ÁFA/extra fő

3.BemutatóAz intézet és az itt folyó munkák bemutatása a parkban lévő tablók segítségével, a bemutatótér megtekintése. Interaktív gyakorlati/terepi bemutató
(előzetesen egyeztetett témában: algás, mekrogerinctelenes, halas, toxikológiai/idegélettani, stb) 
1.5-2 óra100 000 Huf +ÁFA

100 000Huf+ÁFA,

+4000Huf+ÁFA/extra fő

4.Dupla bemutatóAz intézet és az itt folyó munkák bemutatása a parkban lévő tablók segítségével, a bemutatótér megtekintése, Két interaktív gyakorlati/terepi bemutató 
(előzetesen egyeztetett témában: algás, mekrogerinctelenes, halas, toxikológiai/idegélettani, stb) 
1.5-2 óra180 000 Huf +ÁFA

180 000Huf+ÁFA,

+4000Huf+ÁFA/extra fő

5.Előadás és bemutatóAz intézet és az itt folyó munkák bemutatása a parkban lévő tablók segítségével, a bemutatótér megtekintése, egy 20-25 perces előadás előzetesen egyeztetett témában 
(pl: balatoni algák, makrogerinctelenek, halak, madarak, a Balaton környezeti állapota, szennyezések a balatoni vízgyűjtőn). Interaktív gyakorlati/terepi bemutató 
(előzetesen egyeztetett témában: algás, mekrogerinctelenes, halas, toxikológiai/idegélettani, stb) 
1.5-2 óra160 000 Huf +ÁFA

160 000Huf+ÁFA,

+4000Huf+ÁFA/extra fő

6.Előadás és komplex bemutató 20-25 perces előadás vagy előadások előzetesen egyeztetett témában (pl: balatoni algák, makrogerinctelenek, halak, madarak, a Balaton környezeti állapota, szennyezések a balatoni vízgyűjtőn) Az intézeti kutatások, tevékenységek bemutatása interaktív algás, vízinövényes, makrogerinctelenes, halas, toxikológiai és/vagy idegélettani foglalkozásokon keresztül.4 óra900 000 Huf +ÁFA

900 000Huf+ÁFA,

+4000Huf +ÁFA/extra fő

* Az árakból az intézet vezetése egyéni elbírálás alapján kedvezményt adhat.

  • Óvodás és kisiskolás csoportok kedvezményes fogadására előzetes egyeztetés alapján április és május hónapok folyamán van lehetőség

  • Előzetes egyeztetés után lehetőség van „kiszállásos” előadás tartásra is

  • Bejelentkezéseket csak írásos formában tudunk befogadni. Kérjük a tervezett látogatás előtt legalább két héttel vegye fel a kapcsolatot csoportfogadásokért felelős személlyel - dr. Takács Péterrel (email: takacs.peter@blki.hu)

  • Az ügyintézés megkönnyítése érdekében a megkereső emailben az alábbi információkat kérjük feltüntetni:

    • a látogatók számát, korosztályát

    • a küldő intézmény nevét, adószámát (a díjbekérőt, illetve a számlát csak az előzetesen a megadott címre és adószámra tudjuk kiállítani)

    • az igénybe venni kívánt programcsomag megnevezését

    • 2-3-as programcsomagok esetén a kért előadás, illetve terepi bemutató téma-megjelölését 

    • a tervezett érkezés időpontját

    • parkolási igényt 

    • specifikus igényeket, egyéb releváns információkat

 

  • Az intézeti nyílt nap, amelyet hagyományosan július első péntekén 9-16.00 óra között rendez az intézet továbbra is ingyenesen látogatható. 

  • A következő Nyílt Nap időpontja: 2025. július 4. 

 

Sajtómegjelenések

Vizsgálták az almádi algásodást: sürgető lenne a Balaton kutatása

hirbalaton.hu

„Nem rendelkezünk kellő kutatási eredménnyel ahhoz, hogy megállapítsuk, mit jelzett a május 18-án Balatonalmádinál a vízfelszínen megjelent több hektárnyi kiterjedésű algaszőnyeg. Sürgető lenne az oknyomozó, komplex Balaton-kutatás újraindítása” – mondta Dr. Vörös Lajos professzor a hirbalaton.hu-nak. Az kijelenthető, hogy mederlakó kékalga okozta a jelenséget, és a strandüzemeltetések során figyelembe kell venni, hogy a homokozással sekélyebbé tett partokon előbb előfordulhat hasonló jelenség, mint a gyorsan mélyülő partszakaszokon – tette hozzá.

Szerencsére egyre kevesebb az angolna a magyar tengerben

magyarnemzet.hu, hirbalaton.hu

A Balatonban élő halfajok negyede idegenhonos, legtöbbjét betelepítették, de néhány példány horgászok közvetítésével, fel nem használt csalihalként juthatott a tóba, míg a folyami géb egy hajó aljára tapadva érkezhetett. A magyar tenger halállományáról Takács Péter halbiológus ad képet.

Egyre kevesebb az angolna a Balatonban (Magyar Nemzet) (05.28) hirbalaton.hu
http://www.hirbalaton.hu/egyre-kevesebb-az-angolna-a-balatonban-magyar-nemzet/

Mintát vettek a Balatonból, 69-féle gyógyszermaradványt találtak

hvg.hu és sok más

Összesen 134 gyógyszer hatóanyagát vizsgálták kutatók a Balaton vizében, hogy átfogó képet kapjanak a jelenlévő szennyezések típusáról és mértékéről. A felmérés során 69 molekulát azonosítottunk legalább egy minta esetében, köztük 15-t első alkalommal vízi környezetből – nyilatkozta Maász Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet kutatója a greenfo.hu-nak. Maász szerint a fő szennyezések a szennyvíztisztító telepekhez köthetők, és a turisztikai szezon is érezteti hatását a vízminőségen.

[Összesen 69-féle gyógyszermaradványt találtak a Balatonban, főleg a hormonrendszert megzavaró anyagokat (05.27) 168ora.hu]
https://168ora.hu/itthon/balaton-szennyviztisztito-mintavetel-gyogyszer-maradvanyok-185853
[Valami nincs rendben a Balaton vízminőségével: erre bukkantak kutatók a mintákban (05.27) hellovidek.hu]
https://www.hellovidek.hu/utazas/2020/05/27/valami-nincs-rendben-a-balaton-vizminosegevel-erre-bukkantak-kutatok-a-mintakban
[Tudj erről, ha a Balatonhoz mész! Gyógyszermaradványokat találtak a vízben (05.27) budapestkornyeke.hu]
http://budapestkornyeke.hu/tudj-errol-ha-a-balatonhoz-mesz-gyogyszermaradvanyokat-talaltak-a-vizben/
[Gyógyszermaradványokat kerestek a Balatonban: 69-félét találtak a kutatók (05.27) nepszava.hu]
https://nepszava.hu/3079685_gyogyszermaradvanyokat-kerestek-a-balatonban-69-felet-talaltak-a-kutatok
[Gyógyszermaradványokat is kimutattak a Balatonból (05.27) kapos.hu]
http://kapos.hu/hirek/egeszsegugyi_anyagok/2020-05-27/gyogyszermaradvanyokat_is_kimutattak_a_balatonbol.html
[Gyógyszermaradványok a Balaton vizében (05.27) barcsihirek.hu]
http://www.barcsihirek.hu/hirek/kozeli-helyeken/gyogyszermaradvanyok-balaton-vizeben
[Mintát vettek a Balatonból: félelmetes, hogy mennyire szennyezett (05.27) femcafe.hu]
https://www.femcafe.hu/cikkek/utazas/mintat-vettek-a-balatonbol-felelmetes-hogy-mennyire-szennyezett

Nem veszélyes és fertőző a Balaton, lehet benne fürödni - sikerado.hu (05.28)
http://sikerado.hu/kiemelt/nem-veszelyes-es-fertozo-a-balaton-lehet-benne-furodni/

Kutatóintézet: nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.28) mti.hu


69-féle gyógyszermaradványt találtak a Balatonban, főleg a hormonrendszert megzavaró anyagokat (168ora.hu/greenfo.hu) (05.28) hirbalaton.hu]
http://www.hirbalaton.hu/69-fele-gyogyszermaradvanyt-talaltak-a-balatonban-foleg-a-hormonrendszert-megzavaro-anyagokat-168ora-hugreenfo-hu/

Hatvankilenc gyógyszermaradványt mutattak ki a Balatonban (05.28) magyarnarancs.hu
https://magyarnarancs.hu/lokal/hatvankilenc-gyogyszermaradvanyt-mutattak-ki-a-balatonban-130238

A Balatonba is kerültek gyógyszerszármazékok - Veszélyt jelenthet? (05.28) blikk.hu]
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/a-balatonba-is-kerultek-gyogyszerszarmazekok-veszelyt-jelenthet/z3p3kny

Mintát vettek a Balatonból, 69-féle gyógyszermaradványt találtak (05.28) magyarmezogazdasag.hu
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/05/28/mintat-vettek-balatonbol-69-fele-gyogyszermaradvanyt-talaltak

69-féle gyógyszermaradványt találtak a Balatonban (05.28) weborvos.hu
https://weborvos.hu/hirek/nincs-kockazatuk-a-balatonban-talalt-gyogyszer-maradvanyoknak-259725

Főleg fogamzásgátló, fájdalomcsillapító, valamint szív- és érrendszeri gyógyszer maradványait mutatták ki a Balatonban (05.28) 24.hu
https://24.hu/belfold/2020/05/28/gyogyszer-balaton-limnologiai-intezet/

69 gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban (05.28) 444.hu
https://444.hu/2020/05/28/69-gyogyszermaradvanyt-mutattak-ki-vizsgalatok-a-balatonban-de-nem-jelentenek-egeszsegugyi-kockazatot


69 gyógyszerhatóanyag-maradványt találtak a Balatonban (05.28) szeretlekmagyarorszag.hu
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/69-gyogyszerhatoanyag-maradvanyt-talaltak-a-balatonban/


69 gyógyszermaradványt, köztük fogamzásgátlót, epilepsziagyógyszert mutattak ki a Balaton vízéből (05.28) pestihirlap.hu
http://pestihirlap.hu/2020/05/28/69-gyogyszermaradvanyt-koztuk-fogamzasgatlot-epilepsziagyogyszert-mutattak-ki-a-balaton-vizebol/

69 féle gyógyszermaradványt találtak a Balatonban (05.28) nyugat.hu
https://www.nyugat.hu/cikk/69_fele_gyogyszermaradvanyt_talaltak_a_balatonban

69-féle gyógyszermaradványt találtak a Balatonban (05.28) nlc.hu]
https://nlc.hu/egeszseg/20200528/balaton-gyogyszermaradvany-vizsgalat/

Gyógyszermaradványokat kerestek a Balatonban: 69-et találtak a kutatók (05.28) veszpresszo.hu
Gyógyszermaradványokat kerestek a Balatonban: 69-et találtak a kutatók (05.28) civilhetes.net
69 féle gyógyszer került a vécékből a Balatonba (05.28) alfahir.hu]
Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.28) szegedinap.hu
Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.28) szoboszloinap.hu
Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.28) miskolcinap.hu
Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.28) pecsinap.hu
Kutatóintézet: nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.28) velemenyezd.hu
Kiderült, kockázatosak-e a Balatonban talált gyógyszermaradványok (05.28) femcafe.hu
Gyógyszermaradványokat találtak a Balatonban (05.28) index.hu
Nem kockázatos a Balaton vízében talált 69 gyógyszerhatóanyag-maradvány (05.28) civilhetes.net
Gyógyszermaradványokat találtak a Balaton vizében: így hathatnak az egészségre (05.28) penzcentrum.hu

Összesen 69-féle gyógyszermaradványt találtak a Balatonban, főleg a hormonrendszert megzavaró anyagokat - fecsego.eu (05.28)

Hatvankilenc gyógyszermaradvány a Balatonban - pharmaonline.hu (05.29)
http://pharmaonline.hu/cikk/hatvankilenc_gyogyszermaradvany_a_balatonban

Hatvankilenc gyógyszermaradványt mutattak ki a Balatonban (05.29) infogyor.hu
https://www.infogyor.hu/hirek/olvas/permalink:hatvankilenc-gyogyszermaradvanyt-mutattak-ki-a-balatonban-2020-05-29-160723

Kutatóintézet: nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.29) webradio.hu
http://webradio.hu/hirek/belfold/kutatointezet-nincs-kockazatuk-a-balatonban-kimutatott-gyogyszerhatoanyag-maradvanyoknak

Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.29) napiujsag.hu
https://www.napiujsag.hu/2020/05/nincs-kockazatuk-balatonban-kimutatott.html

Van kockázata a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak? (05.29) zaol.hu
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/van-kockazata-a-balatonban-kimutatott-gyogyszerhatoanyag-maradvanyoknak-4238871/

Nincs kockázatuk a Balatonban talált gyógyszer-maradványoknak (05.29) weborvos.hu

Biztonságos a Balaton vize (05.29) likebalaton.hu
https://likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/biztonsagos-a-balaton-vize-152998/

Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszerhatóanyag-maradványoknak (05.29) somogyivar.hu
https://somogyivar.hu/aktualis/2020/05/nincs-kockazatuk-a-balatonban-kimutatott-gyogyszerhatoanyag-maradvanyoknak

69 gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban (05.29) belfold.ma.hu
http://www.ma.hu/belfold

Gyógyszermaradványok a Balatonban - megszólalt a szakértő (05.29) infostart.hu

Szakértő: nem veszélyesek a Balatonban kimutatott gyógyszermaradványok (05.29) nepszava.hu
https://nepszava.hu/3079818_szakerto-nem-veszelyesek-a-balatonban-kimutatott-gyogyszermaradvanyok

Kiderült: ez a helyzet valójában a Balatont szennyező gyógyszermaradványokkal (05.29) hellovidek.hu

69-féle, de csekély mértékű gyógyszermaradvány a Balatonban (05.31) elobolygonk.hu
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Viz/2020_05_31/69fele_de_csekely_merteku_gyogyszermaradvany_a_balatonban_

Gyógyszermaradványok a Balatonban - megszólalt a szakértő (05.29) hirmagazin.eu
https://www.hirmagazin.eu/gyogyszermaradvanyok-a-balatonban-megszolalt-a-szakerto

Balaton. Több tucatnyi gyógyszer maradványát mutatták ki (05.29) azuzlet.hu
http://azuzlet.hu/balaton-tobb-tucatnyi-gyogyszer-maradvanyat-mutattak-ki/

Nem veszélyes a Balatonban fürödni (05.30) hazipatika.com
https://www.hazipatika.com/eletmod/utazas/cikkek/nem_veszelyes_a_balatonban_furodni/20200529095839

Gyógyszer van a Balatonban, de ez nem gond (05.30) kapos.hu
http://kapos.hu/hirek/egeszsegugyi_anyagok/2020-05-30/gyogyszer_van_a_balatonban_de_ez_nem_gond.html

69 gyógyszer maradványait mutatták ki a Balatonban (05.29-11:59 (hossza: 49 mp)) Retro Rádió

69 féle gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban (05.29-08:03 (hossza: 33 mp)) Klasszik Rádió

Hatvankilenc gyógyszer hatóanyaga a Balatonban (05.30 - 2. oldal) Somogyi Hírlap

Hatvankilenc gyógyszer maradványait mutatták ki a Balaton vizében (05.29) veol.hu
https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/hatvankilenc-gyogyszer-maradvanyait-mutattak-ki-a-balaton-vizeben-3809070/

Nincs kockázatuk a Balatonban kimutatott gyógyszermaradványoknak (05.29) szimpatika.hu
https://szimpatika.hu/cikkek/9139/nincs-kockazatuk-a-balatonban-kimutatott-gyogyszermaradvanyoknak

69 gyógyszermaradványt mutattak ki a Balatonban - Nem jelentenek egészségügyi kockázatot - kanizsaujsag.hu - 2020.06.02.

Nincs kockázata a Balatonban talált gyógyszermaradványoknak - Vidékjáró Magazin, 2020- június 3.
http://videkjaro.hu/

Gyógyszermaradványok csekély mennyiségben - 2020.06.10. (1,4. oldal)
https://mediamonitor-observer.hu/company-common-public-web/#/view-article/printedArticle/5ee0463a3a3d5515bee229c4/5e1eff427e316412732a513d/5e1f03167e316412732a5564/5ee0743e3a3d5515bee34332/5ee074443a3d5515bee34407

Gyógyszerhatóanyag-maradványok a Balatonban - MarketingPirula, 2020. június 14.
https://www.marketingpirula.hu/hirek/gyogyszerhatoanyag-maradvanyok-a-balatonban/

Gyógyszermaradványok vizsgálata a Balatonban

Kossuth Rádió Hajnaltáj

A gyógyszer maradvány hatóanyagokat a szennyvíztisztítás nem tudja eltávolítani, a kis vízfolyások mentén ezek az anyagok a Balatonba is bekerülnek - mondta el Maász Gábor a Balatoni Limnológiai Intézet kutatója. Ennek a mértéke a Balatonban teljesen átlagos, más Nyugat-európai tavakhoz hasonló, az emberekre ilyen mértékű szennyezőknek nincs egészségügyi kockázata. A kutatók azt is vizsgálják, hogy a Balaton élővilágára pl. a vízi csigára milyen hatással vannak ezek a hatóanyagok.

Almádinál hamar eltűnt az alga - kérjük olvasóinkat információkkal segítsük az algakutatást!

hirbalaton.hu

A tihanyi limnológiai kutatóintézet két kutatója a vízminták elemzését követően összefoglalót írt a május 18-án Balatonalmádiánál észlelt, majd egy napra rá már el is tűnt, több hektárnyi algásodásról, amit alább változtatás nélkül közlünk. A jelenség ismétlődése miatt további, célirányos vizsgálatot javasolnak.
Vörös Lajos kutató a hirbalaton.hu-nak jelezte, a további oknyomozó kutatáshoz fontos lenne több információ arról, hogy a tó más területein jelentkezett, illetve jelentkezik-e ez a fajta algavirágzás. Ezért kérjük olvasóinkat, vegyünk részt a kutatómunkában: aki bárhol tapasztal ilyet, az jelezze az info@hirbalaton.hu email címen, és lehetőség szerint fotózza is le a jelenséget!

Egyik napról a másikra megszűnt a riasztó jelenség Balatonalmádinál (05.23) infostart.hu
https://infostart.hu/eletmod/2020/05/23/egyik-naprol-a-masikra-megszunt-a-kulonos-jelenseg-balatonalmadinal