
Sajtómegjelenések
Boros Gergely a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa beszélt arról, hogy milyen algák élnek a Balatonban, mivel táplálkoznak, mi okozhatta a tavalyi algavirágzást. Az aszályos idő ellenére a vízszint a Balatonban viszonylag állandó, a Sió csatorna szabályozása miatt.
További aktuális megjelenések a témában
Kezdődik! Így indul a balatoni szezon - 2019. máj 20. blikk.hu
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/balaton-szezon-kezdodik/8mfne0q
„A bekerült idegenhonos fajok nagy része nem tudott megmaradni, ilyen például a pisztráng és a lazac, amelyek telepítésével szintén próbálkoztak, de van öt-hat olyan faj, amely jelentős létszámban van jelen és komoly gondot okoz, mint az ezüstkárász, a busa, az amur, a folyami géb, a törpeharcsa vagy a naphal – mondja dr. Takács Péter halbiológus, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
...Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa szerint az algaszőnyeg furcsamód éppen a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt. Ez egy természetes és évente akár többször is előforduló jelenség, és pár napon belül jellemzően eltűnik. - A szakember kifejtette: a barnás, habszerű, vízfelszínt ellepő képződmény szórványos megjelenése nem nevezhető rendkívülinek. - atv.hu (05.20)
További aktuális megjelenések a témában
Undorító dolgot láttak a Balatonnál
http://www.atv.hu/belfold/20200520-undorito-dolgot-lattak-a-balatonnal
Algásodik a Balaton vize (05.20) agrotrend.hu
https://www.agrotrend.hu/hireink/algasodik-a-balaton-vize
Furcsa természeti jelenség a Balatonon: a szakértő elmondta, mi történik pontosan (05.20) femina.hu
Almádinál már megjelent az algaszőnyeg (05.20) barcsihirek.hu
Különös jelenség tűnt fel a Balaton vizén - Ezt mondták a szakértők (05.20) blikk.hu
Különös jelenség tűnt fel a Balatonon (05.20) propeller.hu
A víz tisztaságát jelzi a Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg (05.20-11:02 (hossza: 31 mp)) Sláger FM
Nem jelent veszélyt a Balaton felszínén megjelent algaszőnyeg (05.20-10:08 (hossza: 21 mp)) Trend FM - Hírek
Tihany, 2020. május 19., kedd (MTI) - A Balaton vízfelszínen több hektárnyi kiterjedésben, Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg furcsamód éppen a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt - közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa kedden az MTI megkeresésére. Boros Gergely elmondta, ez egy természetes és évente akár többször is előforduló jelenség, és pár napon belül jellemzően eltűnik. - mti.hu (05.19)
További aktuális megjelenések a témában
A Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg a víz tisztaságát jelzi (05.19) belfold.ma.hu
http://www.ma.hu/belfold
Furcsa lett a Balaton vize - mégsem aggódnak a szakemberek (05.19) ripost.hu
https://ripost.hu/eletmodi/furcsa-lett-a-balaton-vize-megsem-aggodnak-a-szakemberek-2425489/
Balatonalmádinál megjelent egy furcsa jelenség: szerencsére ez jót jelent (05.19) blikk.hu
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/balatonalmadi-vizfelszin-jelenseg-algaszonyeg-tisztasag/vjr3p6h
Ne aggódjunk, a Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg hamar eltűnik (05.19) origo.hu
https://www.origo.hu/tudomany/20200519-szakember-a-balatonalmadinal-megjelent-algaszonyeg-a-viz-tisztasagat-jelzi-es-hamar-eltunik.html
Szakember: a Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg a víz tisztaságát jelzi és hamar eltűnik (05.19) sajomente.hu
http://www.sajomente.hu/reszletek/hirek/100518
Több hektárnyi algaszőnyeg jelent meg a Balatonon: elárulták a szakértők, mi okozhatja (05.19) hellovidek.hu
Algásodik a Balaton, de ez jót jelent (05.19) nepszava.hu
https://nepszava.hu/3078678_algasodik-a-balaton-de-ez-jot-jelent
Visszataszító jelenség bukkant fel a Balaton vizében (05.20) infostart.hu
Nem néz ki jól, de jót jelent a barna habos víz a Balatonalmádinál (05.19) index.hu]
https://index.hu/techtud/2020/05/19/balaton_barna_viz_alga_algasodas_balatonalmadi/
Algásodik a Balaton, de ez jót jelent (05.19) veszpresszo.hu
Már algásodik a Balaton - mit is jelent ez? (05.19) napi.hu
Balatonalmádinál algaszőnyeg jelent meg (05.19) mixonline.hu
Tiszta Balaton vár ránk a nyáron (05.19) sonline.hu
Nincs baj a Balatonnal, természetes jelenség a mostani algásodás - (05.22.) ecolounge.hu
http://ecolounge.hu/vadon/nincs-baj-a-balatonnal-termeszetes-jelenseg-a-mostani-algasodas
...Hatalmas tudást halmozott fel ugyanis az MTA Balatoni Limnológiai Intézete (a limnológia az édesvizek kutatásával foglalkozik - a szerk. ) Tihanyban, de a Balatonra vonatkozó döntéshozásnak még mindig nem ez a tudományos tudás adja a bázisát. "Például igazoltan tudjuk, hogy a nádasoknak az tesz jót, ha a vízszint ingadozik, mert úgy tudnak megújulni és terjedni. Az állandó magas vízszint egy idő után a nád pusztulásával jár, ennek ellenére a döntéshozásban 2019 elejétől állandósították a Balaton vízszintjét - ami jó a csónakkikötőknek, de a nádasoknak egyértelműen rossz. - noklapja.hu (05.16)
Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI-vel szerdán.
További aktuális megjelenések a témában
Jó a Balaton vízminősége - origo.hu 2020.05.13.
https://www.origo.hu/tudomany/20200513-kutato-jo-a-balaton-vizminosege.html
Jó a Balaton vízminősége - nepszava.hu 2020.05.13.
https://nepszava.hu/3077968_jo-a-balaton-vizminosege
Kiderült, ilyen most a Balaton vízminősége - blikk.hu 2020.05.13.
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/jo-a-balaton-vizminosege/1e6xbye
Pompás hír jött a Balatonról - napi.hu 2020.05.13.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/pompas-hir-jott-a-balatonrol.706127.html
Folyamatosak a mintavételek: jó a Balaton vízminősége - veol.hu 2020.05.13.
https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/folyamatosak-a-mintavetelek-jo-a-balaton-vizminosege-3774366/
Jó a Balaton vízminősége, még nem kaptak pénzt a kutatók a tavalyi algásodás okának kutatására
- mti/hirbalaton.hu 2020.05.13.
http://www.hirbalaton.hu/jo-a-balaton-vizminosege-mti/
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.13) hir.ma
Jó a Balaton vízminősége (05.13) kuruc.info
Kiderült, ilyen most a Balaton vízminősége (05.13) blikk.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.13) gondola.hu
Kiderült, ilyen most a Balaton vízminősége (05.13) napiujsag.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.13) mti.hu
Jó a Balaton vízminősége (05.13) alon.hu
Kiderült az igazság: ilyen most a Balaton vízminősége (05.13) hellovidek.hu
Jó a Balaton vizének minősége (05.13) profitline.hu
Megjött az első vizsgálat eredménye: Erre számíts, ha a Balatonban akarsz majd fürdeni (05.13) blikkruzs.blikk.hu
Jó a Balaton vízminősége (05.13) vehir.hu
Semmi szokatlan nincs a Balatonban, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű a tó vize (05.13) pestisracok.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.13) kozszolgalat.hu
Nincs baj a Balaton vizével, a kutatók mégsem elégedettek (05.13) hvg.hu
Jó a Balaton vízminősége (05.13) nepszava.hu
Jó a Balaton vízminősége, még nem kaptak pénzt a kutatók a tavalyi algásodás okának kutatására (mti/hirbalaton.hu) (05.13) hirbalaton.hu
Jó minőségű a Balaton vize, az algaszám is alacsony (05.13) csodalatosbalaton.hu
Jó a Balaton vízminősége (05.13) kapos.hu
Jó a Balaton vízminősége (05.13-14:02 (hossza: 34 mp)) Trend FM - Hírek
A kutató szerint jó a Balaton vízminősége (6. oldal) Magyar Nemzet
Jók a Balcsi vízmintái (4. oldal) Blikk
Jó a Balaton vize (16. oldal) Zalai Hírlap
Még egy okkal több, hogy Mészáros Lőrinc megnyissa a balatoni szezont: jó a tó vizének minősége (05.13) 168ora.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége - zalaegerszeginapilap.hu (05.14)
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) papainapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) kaposvarinapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) veszpreminapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) nagykanizsainapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) siofokinapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) webradio.hu
Megvizsgálták a Balaton vizét: a kutató elmondta, mit találtak (05.14) femina.hu
Balaton vízminősége jó (05.14) librarius.hu
Jó a Balaton vízminősége - algainvázió még jöhet (05.14) azuzlet.hu
Bevizsgálták a Balaton vizét, ilyen a minősége az idén a magyar tengernek (05.14) femcafe.hu
Megfelelő a tó vize (5. oldal) Kisalföld
[Jó a vízminőség, még alacsony az algaszám a Balatonnál (05.14) barcsihirek.hu
Jó a Balaton vízminősége (5. oldal) Napló
Jó minőségű a Balaton vize (05.14-07:03 (hossza: 32 mp)) Retro Rádió
Most tiszta a Balaton (4. oldal) Somogyi Hírlap
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) papainapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) kaposvarinapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) veszpreminapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) nagykanizsainapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) siofokinapilap.hu
Kutató: jó a Balaton vízminősége (05.14) webradio.hu
Megvizsgálták a Balaton vizét: a kutató elmondta, mit találtak (05.14) femina.hu
Balaton vízminősége jó (05.14) librarius.hu
Jó a Balaton vízminősége - algainvázió még jöhet (05.14) azuzlet.hu
Bevizsgálták a Balaton vizét, ilyen a minősége az idén a magyar tengernek (05.14) femcafe.hu
Megfelelő a tó vize (5. oldal) Kisalföld
Jó a vízminőség, még alacsony az algaszám a Balatonnál (05.14) barcsihirek.hu
Jó a Balaton vízminősége (5. oldal) Napló
Jó minőségű a Balaton vize (05.14-07:03 (hossza: 32 mp)) Retro Rádió
Most tiszta a Balaton (4. oldal) Somogyi Hírlap
Az első vizsgálatok szerint idén is jó a Balaton vize - pecsma.hu (05.15)
https://www.pecsma.hu/hirzona/az-elso-vizsgalatok-szerint-iden-is-jo-a-balaton-vize/
Ítéletet mondtak a Balaton vízéről (05.17) infostart.hu
https://infostart.hu/belfold/2020/05/17/iteletet-mondtak-a-balaton-vizerol
Jó a Balaton vízminősége (05.17) elobolygonk.huJó a Balaton vízminősége (05.17) elobolygonk.hu
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Viz/2020_05_17/jo_a_balaton_vizminosege
Jó a Balaton vízminősége - mondja a szakértő (05.16) likebalaton.hu
https://likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/jo-a-balaton-vizminosege-mondja-a-szakerto-151834/
Tiszta a Balaton víze (05.16) mixonline.hu
A folyamatosan javuló tendencia tavaly nyár végén bomlott meg, amikor is olyan tömegű alga-biomassza képződött a Balaton egyes térségeiben, mint az 1970-es, 80-as években. Az eutrofizáció a szervetlen növényi tápanyagok, elsősorban a nitrogén és a foszfor bizonyos vegyületeinek feldúsulását, és az erre épülő alga-biomassza gyarapodását jelenti. Az emberi hatások miatt kialakuló eutrofizáció egy alapvetően káros folyamat, ami megnehezíti a víz hasznosíthatóságát, és ökológiai szempontból is kedvezőtlen folyamatokat indít be. Példaként említhető, hogy az erősen eutrofizálódott vizekben sokkal gyakoribbak a halpusztulások, eltűnnek vagy visszaszorulnak a szűkebb tűrésű élőlények, és gyakran olyan algafajok válhatnak tömegessé, melyek képesek toxinokat termelni – mondta a veol.hu-nak Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.
Másként működik-e most a Balatonon a természet az emberi hatás meggyengülésével ? A tavi ökoszisztémára rengeteg módon hat az ember. Új kutatási irányokban gondolkodnak a Balatoni Limnológiai Intézet kutatói arról, hogy ha kevesebb a turista a Balatonnál, ez milyen hatással van az egyes élőlényekre.
05.39.30-tól
A fenntartható horgászatot megalapozó GINOP programban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. konzorciumi vezetésével közreműködik az Ökológiai Kutatóközpont is. A kutatás célja a busaállomány térbeli eloszlásának, tartózkodási helyének és vonulási útvonalainak megismerése. A busa vándorlásának követésére a kutatók műholdas helymeghatározásra alkalmas jelölő készüléket rögzítettek a busákra. A módszert eredetileg nagytestű tengeri halakra és emlősökre dolgozták ki, édesvízi halakon való alkalmazása a Balatonon valósult meg először.
A magyar tenger vízminőségét folyamatosan figyelik a szakemberek.Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a 2019 nyarán, több hullámban jelentkező tömeges algaburjánzás elsősorban a keszthelyi és a szigligeti medencét érintette. A múlt évben tapasztalt algaburjánzás rávilágított annak a fontosságára, hogy a tó üledékében jelentős, a növényeknek hasznosítható tápanyagkészlet halmozódhatott fel, amely a jelek szerint képes mobilizálódni a magasabb vízhőmérsékletek hatására.
További aktuális megjelenések a témában
Szokatlan folyamatok a Balatonban - 2020. március 21.
https://infostart.hu/eletmod/2020/03/21/szokatlan-folyamatok-a-balatonban
Szokatlan folyamatok a Balatonban - civilhetes.net 2020. március 22.
https://www.civilhetes.net/szokatlan-folyamatok-a-balatonban
Sok a tápanyag a Balatonban, nem tudni lesz-e algásodás (magyarnemzet.hu) - hirbalaton.hu 2020. március 22
http://www.hirbalaton.hu/sok-a-tapanyag-a-balatonban-magyarnemzet-hu/
Szokatlan módon viselkedik a Balaton az enyhe tél miatt - femina.hu 2020.03.21
https://femina.hu/terasz/enyhe-tel-balaton/
Szokatlan jelenségek a Balatonban - pannonrtv.com - 2020-03-21 11:05:29
https://pannonrtv.com/rovatok/erdekes/szokatlan-jelensegek-balatonban
